Ha ma belenézünk egy rúzs vagy szemhéjpúder összetevőlistájába, hosszú, bonyolult neveket látunk. Régen viszont a smink szó szerint abból készült, ami kéznél volt. A kozmetikumok története ezért egyszerre lenyűgöző és néha egészen hátborzongató.

Az ókor: amikor a smink praktikus volt

Az ókori Egyiptomban a smink nem divat, hanem mindennapi eszköz volt. Nők és férfiak egyaránt használták. A szem körüli festéshez ásványi porokat, kormot, réz- és ólomvegyületeket kevertek. Ez nemcsak szépített, hanem védett a napsütéstől és a fertőzésektől is.

A pirosítók és ajakszínek természetes pigmentekből készültek: vörös okkerből, növényi kivonatokból, sőt, rovarokból.

A bőrt olajokkal, állati zsírokkal, méhviasszal ápolták.

Görög–római kor: szépség minden áron

A világos bőr a rang jele volt. Ennek érdekében az arcot gyakran ólomfehérrel vagy krétával világosították – ma már tudjuk, hogy ez rendkívül mérgező volt. A szemfestékhez szenet, hamut használtak, a pirosítók továbbra is természetes eredetűek voltak.

A hatás számított, nem a biztonság.

Középkor: visszalépés

A smink sok helyen tiltott volt, vagy erkölcstelennek számított, de titokban tovább élt. Növényi főzetek, bogyók leve, liszt és kréta került az arcra. Tartósítás és higiénia alig létezett, a smink gyorsan romlott, fertőzést okozhatott.

Újkor: látványos, de veszélyes

A 17–18. században a smink újra fénykorát élte. Erős pirosítók, púder, kármin színezékek jelentek meg – sokszor továbbra is ólomtartalommal. A szépség ára gyakran bőrkárosodás vagy mérgezés volt.

Ma: tudatos összetétel

A modern sminktermékek már szabályozott körülmények között készülnek. Természetes és mesterséges pigmentek keverednek, stabil hordozóanyagokkal. A cél ma már nem csak a látvány, hanem a biztonság és a bőrbarát működés is.